A 2001.évi CXVII.Törvény a termőföldrőlszóló 1994. évi tv. módosításáról a családi gazdaságfogalmát a következőként határozza meg:
h) … legfeljebb 300 hektár nagyságú termőföld (ideértve a mező-,erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földet is) tulajdonával, illetőleg haszonbérletével, haszná-
latával rendelkező gazdálkodó család valamennyi termőföldje, az ahhoztartozó leltárban megjelölt ingatlan és ingó vagyontárgyak (épület, építmény, mezőgazdasági berendezés, felszerelés, gép, állatállomány, készlet stb.) hasznosításával, legalább egy családtag teljesfoglalkoztatásán és a többi családtag közreműködésén alapuló gazdálkodási forma;…”
Ezzel összefüggésben a jogszabály definiálja az egyéb feltételeket is, illetve a gazdálkodó család tagjait is:
i) a családi gazdálkodó: a családi gazdaságot a családi gazdaság központja szerint illetékes megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal nyilvántartásába bejegyeztető személy, aki
1. a családi gazdaság vezetőjeként annak tevékenységi körében jogokat szerezhetés kötelezettségeket vállalhat,
2. élethivatásszerűen mezőgazdasági, illetve mezőgazdaságiés kiegészítő tevékenységet folytat,
3. mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik vagy ennek hiányában igazolja, hogy legalább 3 évefolytatja a mezőgazdasági, illetve mezőgazdaságiés kiegészítő tevékenységétésebből árbevételeszármazott,
4. legalább 3 év óta a bejelentett állandó lakhelye a családi gazdaság központjaként megjelölt településen van;…” (2001.éviCXVII.Törvény)
Egyszeri jelszó (OTP Wiki) beállításához szükség lesz okostelefonján ingyenes kliens programra.
iPhone esetében: https://itunes.apple.com/us/app/iotp/id328973960?mt=8
Android esetében: https://play.google.com/store/apps/details?id=nu.kelvin.potato
További kliensek: http://motp.sourceforge.net/#7
 ez egy hosszú-hosszú történet

A keresett oldal nem létezik.

Észrevételét jelezze az oldal Üzemltetője felé.
 Az oldalt a Net-Tech Kft üzemelteti.
 
Cégnév: Net-Tech Consulting Kft.
Adószám: 13414300-2-43
Cégjegyzékszám Cg.01-09-734001
Közösségi adószám: HU13414300
Bank: CIB Bank Zrt.
Bankszámlaszám:
10700347-42295804-51100005 (HUF)
10700347-42295804-50000005 (EUR)
IBAN szám: HU46 1070 0347 4229 5804 5000 0005
SWIFT: CIBHHUHB
Telephely: 1191. Budapest Kisfaludy utca 16. 6/18.
Postacím: 1191. Budapest Kisfaludy utca 16. 6/18.
Iroda: 1193. Budapest Üllői út 266. Remíz irodaház tetőtér
Ügyfélszolgálat: +36 (30) 426 6905
Fax: +36 (70) 901 0662
E-mail: Domain regisztráció - email
Web: www.net-tech.hu
Ügyfélszolgálat: munkanapokon 09:00-18:00 óra között

 
Tisztelt !

Megrendelését rögzítettük azonosítóval, amelyet itt megtekinthet: .

A leadott megrendelések az alábbi esetekben már nem módosíthatóak:
- megrendelés kifizetése után
- miután a csomagot a futár kiszállításhoz felvette (utánvét esetében)

A megrendelés részletei az alábbiak:

Termékek:

átvevő adatai
Név:
E-mail cím:
Telefonszám:

Számlázási, átvételi adatok
Fizetési mód:
Számlázási adatok
Név:
Város:
Utca, házszám:
átvételi mód:
átvételi adatok
Név:
Város:
Utca, házszám:

A vásárlási feltételeket elfogadtam.


Megjegyzés
Tisztelt !
{if $regisztraciosLevel == '1'}
Sikeresen regisztrálták boltunkban.
Jelszava:
Jelszavát bármikor megváltoztathatja honlapunkon.
{else}
Sikeresen regisztrált boltunkban. Amennyiben nem Ön kezdeményezte a regisztrációt, kérjük jelezze a e-mail címen.
{/if}
Tisztelt !

A jelszavát itt tudja megváltoztatni:
Amennyiben nem Ön kérte a jelszó megváltoztatását, egyszerűen hagyja figyelmen kívül ezt a levelet, a jelszómódosítás 4 órán belül elévül.
Tisztelt !

Adatait sikeresen megváltoztatta.
üdvözlettel,
A csapat
Tisztelt !

Az ön kérésére az alábbiak szerint változtattuk a(z) azonosítójú megrendelését, amelyet itt megtekinthet: .
A leadott megrendelések az alábbi esetekben már nem módosíthatóak:
- megrendelés kifizetése után
- miután a csomagot a futár kiszállításhoz felvette (utánvét esetében)

A megrendelés részletei az alábbiak:

Termékek:

átvevő adatai
Név:
E-mail cím:
Telefonszám:

Számlázási, átvételi adatok
Fizetési mód:
Számlázási adatok
Név:
Város:
Utca, házszám:
átvételi mód:
átvételi adatok
Név:
Város:
Utca, házszám:

A vásárlási feltételeket elfogadtam.

Megjegyzés
Tisztelt !

Jelszavát sikeresen megváltoztatta a weboldalunkon!
Tisztelt !

A(z) azonosítójú megrendelését kiszámláztuk, a számla másolatát PDF formátumban csatoltuk a levélhez. Az eredeti számlát a csomaggal együtt fogja megkapni a futártól.
Megrendelését itt megtekintheti: .
Szállítási cím: .

Logisztikai partnerünk elérhetősége: ,
Megrendelésének fuvarlevél száma: . (partnerünknél kérjük erre az azonosítóra hivatkozzon)
Tisztelt !
 
Megrendelése azonosítóval sztornózásra került.
 
Tisztelt !
 
Örömmel üdvözöljük hírlevelezési listánkon.
Amennyiben nem Ön kérte a hírlevelet, jelezze ezt munkatársaink felé.
Tisztelt !
 
Sajnálattal vettük leiratkozását.
Amennyiben nem Ön kérte a leiratkozást, jelezze ezt munkatársaink felé.
Köszönjük megrendelését!
 
A megrendelés részleteit e-mailben elküldük az Ön által megadott e-mail címre.
Az Ön megrendelési azonosítója .
Munkatársaink folyamatosan tájékoztatják a megrendelése állapotáról.
 
Ezen az oldalon meg tudja változtatni jelszavát.
Jelszavát sikeresen megváltoztatta a weboldalunkon!
A megrendelés megtekintéséhez be kell jelentkezni!
Nincs találata a keresésnek.
 
Változasson a keresési szavakon, hogy megtalálja a keresett információkat.
A részletes keresés funkcóval finomíthatja keresési feltételeit a sikeresebb keresés érdekében.
Köszönjük megrendelését!
Tisztelt !
 
Sikeresen regisztrálták adminisztrátorként a webboltban.
Weboldal címe:  
E-mail cím:
Jelszava:
 
Jelszavát bármikor megváltoztathatja felületen bejelentkezve.
Tisztelt {$name}!

Ön a Webbolt-Készítő szolgáltatásunkban jelszó módosítást kért. Amennyiben a módosítást nem Ön indította, kérjük biztonsági okokból küldje ezt a levelet vissza Ügyfélszolgálatunknak (ufsz@webbolt-keszito.hu) és nincs semmi más teendője vele.
Amennyiben a módosítási kérelmet Ön kezdeményezte, úgy az alábbi linkre kattintva tudja megváltoztatni jelszavát.
{$url}
Amennyiben a linkre kattintva nem jön le a jelszó módosító oldal, a fenti URL-t ({$url}) vágja be böngészője címsorába.

Jelszó változtatáskor ügyeljen jelszava biztonsági szintjére. A megadott jelszónak minimálisan 5 karakter hosszúnak kell lenni. Ajánljuk a kis- és nagybetűk, esetleg számok, vegyes használatát!

Tisztelt {$name}!

A jelszavát sikeresen megváltoztatta a Webbolt-Készítőben.
Amennyiben a jelszó módosítást nem Ön kezdeményezte, kérjük sürgősen jelezze Ügyfélszolgálatunknak (ufsz@webbolt-keszito.hu).

További sikeres Webbolt Szerkesztést,
Webbolt-Készítő csapat
Tisztelt !
 
Köszönjük, a(z) megrendeléshez tartozó befizetése megérkezett!
 
Sikeres bankkártyás fizetés. A Bank válasz adatai az alábbiak:
 
Tranzakció azonosító (TRID): {$bank_transaction_id}
Időpont (TS): {$bank_timestamp}
Válaszüzenet (RT): {$bank_result}
Válaszkód (RC): {$bank_result_code}
Engedélyszám (ANUM): {$bank_permit_number}
Összeg (AMO): {$full_amount}
 
Tisztelt !
 
A(z) megrendeléshez tartozó bankkártyás fizetése sikertelen!
 
A Bank válasz adatai az alábbiak:
 
Tranzakció azonosító (TRID): {$bank_transaction_id}
Időpont (TS): {$bank_timestamp}
Válaszüzenet (RT): {$bank_result}
Válaszkód (RC): {$bank_result_code}
Engedélyszám (ANUM): {$bank_permit_number}
Összeg (AMO): {$full_amount}
 
Sikeres a megrendelés fizetése!
 
A fizetési tranzakció részletei az alábbiak.
 
Tranzakció azonosító (TRID): {$bank_transaction_id}
Időpont (TS): {$bank_timestamp}
Válaszüzenet (RT): {$bank_result}
Válaszkód (RC): {$bank_result_code}
Engedélyszám (ANUM): {$bank_permit_number}
Összeg (AMO): {$full_amount}
 
A fizetés részleteit e-mailben elküldtük az Ön által megadott e-mail címre.
A megrendelés fizetése nem teljesült!

Amennyiben újból meg kívánja próbálni a bankkártyás fizetést, kérjük kattintson a "Fizetés indítása!" gombra.
 
A fizetési tranzakció részletei az alábbiak.
 
Tranzakció azonosító (TRID): {$bank_transaction_id}
Időpont (TS): {$bank_timestamp}
Válaszüzenet (RT): {$bank_result}
Válaszkód (RC): {$bank_result_code}
Engedélyszám (ANUM): {$bank_permit_number}
Összeg (AMO): {$full_amount}
 
A fizetés részleteit e-mailben elküldtük az Ön által megadott e-mail címre.
Hírek
Családi gazdaság
A családi gazdaság fogalma az magyar és EU-s jogrendeben.
Akciós termékek
akciós 1 270
 
akciós 1 270
 
akciós 1 397
 
Legnépszerűbbek
A Chardonnay kellemes illatai és ízei harmóniában
Cikkszám: BR-4
akciós 1 270
 
Fűszeres élmény
Cikkszám: BR-5
akciós 1 397
 
Különleges fahordós érleléssel, biológiai erjesztésű fűszeres vörösbor-ecet. Borsikafűvel, bazsalikommal ízesítve. Hatása étvágygerjesztő, nyugtató és gyomorsav képző. Előételekhez, salátákhoz ajánlott.
Cikkszám: CT-6
1 778
 
Sertéshúsból és sertés ipari szalonnából készült 2-4 mm szemcsézettségű paprika nélküli fehér szalámi. Íze a régi magyaros paraszt izű szalámit idézi.
Cikkszám: SZL-7